A zöld skapuláré a megrögzött bűnösök megtéréséért



A Szűzanya tíz évvel azután, hogy Labouré Katalin nővérnek látomásában a Csodásérmet megmutatta, ismét megjelent egy vincés nővérnek ugyanott, az Irgalmas Nővérek kolostorában, Párisban. Bisqueyburu Jusztina volt a kiválasztott, aki rendjében, mint betegápoló nővér nagy megbecsülésnek örvendett, de nem is gyanította senki, hogy égi látomások kegyelmében részesült.

Jusztina 1817. november 11-én született Dél-­Franciaországban, a Pireneusokban fekvő Mauléonban. Mivel szüleit nagyon korán elveszítette, édesanyjának húga vette magához, aki Orlon-ban lakott, és aki buzgó kereszténynek nevelte. Jusztinát már kora ifjúságától vonzotta a szerzetesi hivatás, és úgy gondolta, hogy számára különösen a betegápolás felelne meg Isten akaratának. Ezért 1839. augusztus végén belépett Dél-Franciaországban, Pau-ban az Irgalmas Nővérek kórházába, a Páli Szent Vince által alapított társaságba.

Három hónap után Jusztinát Párizsba küldték, a de Bac utcában lévő kolostorba, hogy ott töltse noviciátusának idejét. Bizonyára nem volt véletlen, hogy 1839. november 27-én pont oda került, ahol éppen kilenc évvel azelőtt Labouré Katalinnak jelent meg a Szűzanya, és adta nekünk általa a Csodásérmet. De akkor senki sem beszélt Labouré Katalinról, aki ebben az időben Enghien-ban az idősek otthonában dolgozott, szinte ismeretlenül.

Két hónap röpült el. A novíciusok számára megkezdődtek a lelkigyakorlatok. 1840. január 28-­án Jusztina nővér a kápolna fölötti konferenciateremben éppen elmerült az imádságba, amikor hirtelen ott állt előtte a Legszentebb Szűzanya. Csak éppen annyi lélekjelenléte volt, hogy elfojtsa a csodálkozás feltörő kiáltását, és feltűnés nélkül csendben maradjon, amíg a jelenés véget nem ért. Mária fehér ruhában volt, felette egy égszínkék palástot viselt. Fátyla nem volt, haja a vállára omlott. Lángoló Szívét a két kezében maga előtt tartotta. Noviciátusának ideje alatt Jusztina nővér még egyszer részesült abban a kegyben, hogy láthassa Máriát lángoló Szeplőtelen Szívével. A fiatal nővért még ugyanebben az évben áthelyezték Normandiába, Blangy-ba, ahol más Mária-jelenésben volt része. 1840. szeptember 8-án történt. Jusztina éppen imádkozott. Ismét ott állt előtte Szűz Mária ugyanabban a ruhában, mint azelőtt, azzal a különbséggel, hogy szívét csak jobb kezével fogta, a baljával egy kis zöld skapulárét tartott. A nővér pontosan látta, hogy a kis zöld vászondarab egyik oldalán egy Máriát ábrázoló kép van, ahogy eddig is megjelent, a másik oldalon egy tőrrel átszúrt lángoló szív, ezzel a felirattal:



Mária Szeplőtelen Szíve, könyörögj érettünk, most és halálunk óráján!



A nővérrel egy belső hang közölte, hogy ez a kis zöld skapuláré különösen azoknak a hitetleneknek fog nagyon sok kegyelmet közvetíteni, akik közel állnak a halálhoz.

Jusztina nővér ezeket közölte novícius­-mesternőjével, aki továbbította ugyanannak az Aladel atyának, akire annakidején Katalin nővér bízta az üzenetet. Az óvatos pap kezdetben csak néhány skapulárét készíttetett. De amikor Mária későbbi megjelenései alkalmával - különösen 1846-ban sürgette, hogy a kegyelemnek ezt az eszközét buzgóbban használják, a pap akkor hozzájárult, hogy sok a bűnösök megtérésére szolgáló zöld skapulárét osszanak szét. A siker nem maradt el. Olyan haldoklók, akik már évek óta nem jártak templomba, Istennel megbékélve haltak meg, ha az irgalmas nővérek a zöld skapulárét feltűnés nélkül a párnájuk alá tették, vagy az ágyukra erősítették. A főnöknő arról is beszámolhatott, hogy 1859-ben, mielőtt meghalt, - a skapuláré által közvetített kegyelem hatására - még a párizsi érsek gyilkosa is megtért. (Az érseket 1848.-ban, a forradalom idején ölte meg.)

Ezek által a jelek által felbátorítva az Irgalmas Nővérek generális prokurátora, Borgogno atya 1870-ben kihallgatáson kérte IX. Piusz pápától, a zöld skapuláré jóváhagyását. Ezt a pápa szívesen meg is adta.

Jusztina nővér később főnöknő lett, magas kort ért meg, de titkát, hogy a zöld skapulárét rajta keresztül kaptuk, élete végéig megőrizte.





IRODALOM: Szűz Mária megjelenései és könnyezései (I.) 1830-1933. Lélekmentő füzetek 10.