Bejelentés



Ébredések, jelenések














1995. – Szőkefalva /Románia, Erdély/


Mária-jelenés Szőkefalván





A látomások, divinációk iránti érdeklődés napjaink gyakori jelenségévé vált. Ez az érdeklődés Európa-szerte is megfigyelhető, főleg Délkelet-Európa volt kommunista országainak katolikus lakosai szentelnek nagy figyelmet ezeknek a jelenségeknek (például: Medugorje, a volt Jugoszláviában). Természetesen az érdeklődés növekedésében valamiképpen szerepe van a hivatalos katolikus egyház álláspontjának is, amely a Szűzanya, az Istenanya kimagasló és egyedülálló szerepét hangsúlyozza és szentháromságos küldetését az emberiség megmentésének és újraevangelizálásának szent szolgálatában.

Dr. Molnár Gyula diakónus 2000. március 8-i szőkefalvi homiliájában ezt hirdette: „Nem az okoskodó és a kevélységtől csak kivételesen mentes ész, hanem a szívek szeretet-teológiájának diadalra segítésében látjuk Mária történelmi küldetésének és jelenségeinek lényegét. Új vérkeringést indít el! Az újraevangelizálás sikerének ez a kulcsa és előfeltétele. Ez a Mária-jelenés misztikájának titka!”

A fenti idézet csupán példa arra, hogy nemcsak a hivatalos egyház, de a hivatalos egyház szolgálatában álló mariológiai és jelenéstörténeti kutatások is azt próbálják alátámasztani, hogy Mária jelenléte a világtörténelemben mekkora fontossággal bír. Bárhol, ahol Mária-jelenésről tudósítanak, alátámasztására mindig megemlítik az előző évtizedek jelentéktelen helységeiben történő jelenéseket és azok társadalmi, etnikai, politikai fontosságát.

A Mária-jelenések számának megszaporodása a Balkán-térségben alapos vizsgálatot követel a kutatók részéről.

Szintén Molnár Gyula szerint az 1531-es mexikói-guadalupei jelenés 1999-2000-es szőkefalvi jelenés között elgondolkodtatóan mély a párhuzam: megmentése az indián etnikumnak Latin-Amerikában, és a román–magyar etnikumok között fennálló feszültség keresztény és békés feloldását biztosítani 2000-ben, Erdélyben.

Dolgozatomban egy szőkefalvi vak cigányasszony Mária-jelenéseinek vizsgálatára vállalkozom. A látnoknő életének bemutatása, a lokális közösség reakciója és a jelenéssel kapcsolatos csodák a főbb vizsgálódási szempontjaim. Olyan kérdésekre kerestem a választ a fent említettek kapcsán, hogy egy ilyen jellegű esemény hogyan szervezi át a falu tér-és időhasználatát. Ugyanakkor arra voltam kíváncsi, hogy milyen társadalmi vonzatai vannak egy ilyen térben és időben körülhatárolt eseménynek, hogyan reagálja le és dolgozza fel a falu, milyen ambivalens viszonyulási stratégiákat dolgoz ki védekezési mechanizmusként, és hogyan sajátítódik ki a zarándokok számára a falu a jelenés lezajlásának napján. A falu elitjének vélekedéseire is visszatérek a későbbiekben, és így szűkebb társadalmi kontextusban teszem vizsgálat tárgyává.

Dolgozatom a következő fejezetekre oszlik:



1. Látomás, divináció

2. Marian Rózsika, a látnoknő életének felvázolása

3. A július 15-i Mária-jelenés

4. Falubeliek (résztvevők és nem résztvevők) vélekedései

5. Csodák

6. Következtetések




1. Látomás, divináció



Pócs Éva meghatározása szerint a természetfelettivel való kommunikáció szubjektív élmény, a transzcendenssel való személyes találkozás. Az illető látnok „találkozásélményként” éli meg a transzcendessel való kapcsolatot. A peremjelenségek közé sorolható, egyéni, nem ritualizált, spontán látomások általában szórványos, szervezetlen jelenségek, amelyek nem örülnek a hivatalos egyház elismerésének. A keresztény látomásokban egy transzcendens lény a földi, mindennapi környezetben jelenik meg. Az egyén csakis ilyen módon találkozhat az istenséggel, beszélgethet vele látomás formájában. A látomásélmény funkciójától és kulturális kontextusától is függ, hogy milyen szellemlényekkel kommunikálnak a látnokok.1

A látnoknő személyes kapcsolata nyilvánossá válik, transzcendens élményként éli át a Szűzanyával való kapcsolatát. Egy természetfeletti lény „jelenik meg”, amely üzeneteket közvetít ugyanúgy, mint más keresztény látomások „szereplői”. A jelenés olyan sajátos látomás, ahol a hétköznapi környezetben egy szellemlény jelenik meg , de a környezetét a látnok továbbra is „normálisan” hétköznapi módon észleli.2


2. Marian Rózsika, a látnok élete



Marian Rózsika szőkefalvi származású cigány család gyereke. A család mindig is magyarnak vallotta magát; a családban is magyarul beszélnek.

Szőkefalva a Maros megyei Dicsőszentmártontól 4 km-re fekvő vegyes lakosságú (magyar, román, cigány) falu. Felekezeti megoszlása: legtöbb protestáns, ortodox, katolikus, unitárius. A falu vegyes lakosságának interetnikus kapcsolatai különösen fontosak voltak számomra a Mária-jelenésnek a falu szociális, interetnikus kontextusába történő beilleszkedése szempontjából. Első gyűjtésem alkalmával a szőkefalvi katolikus atyához fordultam segítségért, hiszen tudtam róla, hogy lelkileg közel áll a látnoknőhöz. Személyes gyóntatója lévén, fenntartotta magának a látomás értelmezésének jogát. Ezzel a viselkedésével segítő szándékát fejezte ki. A látnoknő saját életéről keveset akart mondani, nagyon röviden foglalta össze a közelmúlt eseményeit. Szűkszavúságának egyik oka a zárkózottsága. A média szerepe egyre hangsúlyozottabbá kezdett válni a jelenések elkezdése után: újságírók és tévések keresték fel lakásán, mediatizálták személyét és a vele kapcsolatos eseményeket.

Természetesen engem is hivatalos személynek tekintett, akinek ugyanazt a hivatalos szöveget mondta vissza. Valójában mikor arra kértem, hogy mesélje el életét, nagyon húzódozott, azzal indokolván viselkedését, hogy nem tud visszaemlékezni élete minden eseményére, hanem csak azokra, amelyek fordulópontot jelentettek számára. A jelenből megkonstruált múltját egyetlen aspektus – a látomás – függvényében fejti ki. Visszaemlékezéseinek ez az egyetlen szervező eleme.

Márián Rózsika 1962. november 4-én született Dicsőszentmártonban mint a család első gyereke. Testvére Edith Ildikó, aki Rózsika segítője mindenben. Édesapja Marian János, édesanyja Gergely Katalin, akik Kati néni szüleitől a kétéves Rózsikával Szőkefalvára költöztek, ahol jelenleg is laknak. Az elemi iskoláit Szőkefalván végezte magyar nyelven, középfokú tanulmányait a Dicsőszentmártoni Elméleti Líceum román tagozatán 1970-ben. Középiskolai tanulmányai után egy gépírói tanfolyamot végzett el, de mivel a kihelyezést nagyon távolra kapta, ezért a szülei nem engedték el. Így a házasságot választotta és 1981-ben férjhez ment egy szintén szőkefalvi származású cigányhoz. A sikertelen házasság kezdett egyre elviselhetetlenebbé válni, ezért a helyzetet válással oldotta meg. 1989-ben örökbe fogadott gyerekükkel együtt hazaköltözött szüleihez. Vallásos nevelésben részesült, de vallásgyakorlását a megszokottság uralta. Elég ritkán járt templomba, csak a nagy ünnepekre ment el (karácsony, húsvét, pünkösd).

Némely katolikus falubelije szerint szülei mindig templomba járó hívő emberek voltak: „Ez a család, mindig vallásosak voltak, mindenki, mindig templomban voltak. S ott esküdtek meg a katolikus templomba. Ebből kifolyólag váltak el…”13 éves korában vették észre a szülei, hogy cukorbeteg, s e betegségből kifolyólag 1992-ben elvesztette látását. Ekkor fordult számonkérően Istenhez:



”Istenem, mért róttad rám ezt a nehéz betegséget?”



Lassan-lassan közeledni kezdett Istenhez. Istenhez való közeledésében segítségére volt az, hogy hívő közösségbe került. A beteget katolikus asszonyok segítették: áhítatokra, misékre kísérték el, imádságokat olvastak fel neki. Egyre személyesebbé vált Istennel való kapcsolata. Egy idő után meg tanult egyedül imádkozni, és magánbeszélgetéseit böjtöléssel társította.

1995-ben Marian Rózsika a Dicsőszentmártonban lakó nagymamájánál tartózkodott. Imádkozásai gyakran éjszakába nyúltak. 1995 januárjában, vakságának harmadik évében egy vörös fényt látott, amelyet nem tudott semmiféle természetes fényhez hasonlítani. Ez a fény naponta többször is megjelent és tartott egész június 17-ig.

1995. június 17-én este 11 órakor egy hang szólította meg román nyelven:

”Fata mea, de ce esti trista?” (Leányom, miért vagy szomorú?)

Szent Antalhoz intézett imájában egy hang szólította meg, amelyről kiderült, hogy a Szűzanyáé volt. Ugyanazon év december 8-án este 11órakor megjelent mennyei fényben egy Mária szobor (kb. 75 cm nagyságú ). Mária fején 12 csillag volt, e fölött egy nagy csillag, amelyből olyan erős fény áradt a szoborra, hogy azt már nem is lehetett látni. Ekkor szólalt meg a Szűzanya. Ilyen fény szobor formájában jelenik meg azóta is a látnoknő előtt.

Rózsika válaszait nagyon koherensen fogalmazza meg. Amint már említettem, a katolikus atya átvette az interpretátor szerepét, és megpróbálta értelmezni a látnoknő válaszait.

György atya értelmezései szerint az, hogy a Szűzanya románul szólította meg Rózsikát, a Szűzanya azon szándékának tulajdonítható, ami a nyugati római katolikus és keleti ortodox egyház közötti megbékülést, netalán egyesülést célozza: „A Szűzanya terve a román–magyar megbékélés, a békés együttélés ”-fejtette ki az atya. Ezen egyedülálló esetnek csakis a fenti értelmezés lehet a magyarázata. Ebből a szempontból is figyelemre méltó az a találkozás, amely a pápa és az ortodox Teoctist pátriárka között zajlott le 2002-ben, ami a megbékélés felé vezető első lépést jelentette mindkét fél számára.

Különösen érdekes véleményezések fogalmazódtak meg Rózsika életének előzményeit illetően. Az általam megkérdezett személyek vallási hovatartozásuk szerint katolikusok, reformátusok egyaránt; többnyire parasztemberek és értelmiségiek. A legváltozatosabb válaszokat kaptam tőlük: „Mondják sokan, hogy hisznek annak a cigánynénak. Hát mondják elegen, pláné, különösen itt a faluban, akik jönnek, nem mondják. Mért nem másnak, mért a cigánynénak jelent meg? Hát éppen az, mért nem jelent meg másnak, mért ennek? Mivelhogy a cigányné cukorbeteg és nem lát, sokat imádkozott. Hát sokan azt mondják, hogy imádkozik, s képzeli”; „Sok román szidja Rózsikát: va duceti la oarba aia?” ( Mentek ahhoz a vakhoz?)

A Rózsika élőéletéről szóló narratíva a fenti válaszok alapján nagyon változatos variánsokban él a falu lakosainak körében Néhány falubeli még attól is félt, hogy véleményt nyilvánítson erről. Nem állíthatom azt, hogy tartózkodtak, hisz mindegyiknek presztízskérdést jelentett az, hogy mit, és azt, hogy hogyan beszélnek róla. Egyesek arra voltak kíváncsiak, hogy mi az én véleményem, ehhez próbálták igazítani saját mondanivalójukat is.

Érdekes helyzet tanúja lehettem. A megkérdezett házaspárok közül az egyik fél letagadta azt, amit házastársa Rózsika nem egészen „tiszta” fiatalkorával kapcsolatban mondott. Ez arra enged következtetni, hogy nincs egy egységesen kialakított vélemény, ami a látnoknő jelenések előtti életét illeti. A kiszüremkedő, pletykaszinten terjedő információk a kollektív tudattartalom részeként fel-felbukkannak.

Alapvető eltérések mutatkoznak Rózsika biográfiája eseményeinek megítélésében. Azon emberek számára, akik hisznek a jelenés hitelességében, Rózsika fiatalkori bűnei megbocsáthatók, a benne nem hívők számára viszont nem.





3. A 2001. július 15-i Mária-jelenés



Szükségesnek tartom bemutatni a jelenések időrendjét.

Amint már említettem, a Szűzanya az 1995–1998 közötti időszakban személyes kapcsolatot tartott fenn Rózsikával. 1995-től csak magánjelenése volt tehát, amiről nyilvánosan nem beszélhetett. E három év alatt a Boldogságos Szűzanya – saját bevallása szerint – tanította, fölkészítette látnoki hivatásának betöltésére. Ezt csak a Szűzanya kérésére tette meg.

1998. november 4-én este 11 órakor volt az első nyilvános jelenés Szőkefalván a családi házban. Ezen a jelenésen, a családon kívül néhány szomszéd és barát is jelen volt.

1999. március 21-én ugyancsak a szőkefalvi családi házban kéri a Szűzanya, hogy egy római katolikusokból álló héttagú engesztelő közösséget, valamint ugyancsak héttagú ortodox román nyelvű imacsoportot alakítsanak. Mindkét imádkozó közösség a rózsafüzér (olvasó) könyörgésével egy, a falut veszélyeztető katasztrófa elhárításáért imádkozzanak, Isten irgalmát kérve. A példátlan jégverés csodájára később még kitérek. Ez a jelenés kb. 35 személy jelenlétében zajlik. A jelenés egyik résztvevője György István atya is.

A látnoknő kérésére a Szűzanya elfogadta, hogy ezentúl du. 5 órától jelenik meg a látnoknőnek.

Az 1999. június 17. du. 5 óra 10 perc fordulópontot jelölő dátum, a helyszín szintén Rózsika szülei házának udvara, a jelenés kb. 200 személy jelenlétében történik. A Szűzanya bejelenti, hogy nehéz idők jönnek. Imával, szerdán és pénteken böjttel kell felkészülni az eseményekre: „Nem azért jöttem, hogy megijesszelek titeket, hanem hogy megtérjetek.” A gyulafehérvári érsek előzetes engedélyével a látnok megkérte a Szűzanyát, ha lehetséges, ezentúl a falu római katolikus templomába legyen a jelenés. A Szűzanya beleegyezően válaszol a kérésre.

1999. november 4-én a Szűzanya engedélyezi, hogy Rózsika hosszú kék ruhát viseljen fehér övvel, és fátyollal a fején.

2000. március 18. du. 5 óra 10 perc, helyszín a templom. Napi három rózsafüzér imádkozását kéri a Szűzanya a pénteki keresztúttal. A jelenés végén Rózsika a Szűzanya különleges áldását kéri a jelenlévőkre. A látnoknő együtt imádkozza a Miatyánkot a zarándokokkal, majd elhalkul a hangja; Rózsika számára eltűnik a fény és a Szűzanya fényszobra.

A 2000. június 17-i délutáni találkozáson a következő az üzenet:



„Nyissátok ki szíveteket a Szentháromságnak.”



A következő, 2000. október 21-i jelenéskor a Szűzanya kérése:

„Minél gyakrabban keressétek az én Szent Fiamat az Oltáriszentségben. Végezzetek kilencedeket. Közeledik szeplőtelen Szívem győzelme.”

2001. február 11. du. 4 óra 50 perc. A jelenés vége előtt a látnoknőt a Szűzanya közelében mennyei fénye érinti, és ez a fényérintés olyan, mint a cirógatás és simogatás. Rózsika percekig örömkönnyeket sír és leírhatatlan boldogságot él át.

A látomások fő funkciója egy kinyilatkoztatás megkapása, valamilyen üzenet közvetítése a túlvilágról. A szőkefalvi látomás esetében egy ilyen jellegű üzenet közvetítéséről van szó, pontosabban a vallási elkötelezettségre hívja fel a figyelmet. Ezzel magyarázható az, hogy az üzenetek tartalma nem változik, mindig ugyanaz marad.

Ezután következett a 2001 junius17-i jelenés, ami már nem a templomban, hanem az egyre inkább növekedő tömeg miatt a templom kertjében zajlott.

Valójában már a jelenés előtti napon érkeznek emberek a faluba. Ezek az emberek arra számítanak, hogy a falubeliek szállást kínálnak fel nekik, étellel, egy pohár víz felkínálásával bizonyítják az ott lezajló események iránti figyelmességüket. Azonban legtöbbjüket csalódás éri, ugyanis a jelenés napján a falu érdekes módon reagálja le az eseményeket. A legtöbb ember elzárkózását fejezi ki azáltal, hogy nem vonul ki házából, hanem passzívan, de kíváncsian szemléli a kapuja előtt elvonuló néptömeget. Ugyanakkor azt figyeltem meg, hogy az odazarándokolt embereknek szállást és néhol ételt is adnak és ily módon beszédbe elegyednek velük. Úgy gondolom, hogy a kíváncsiság az, ami arra készteti a távol maradó falubelieket arra, hogy egyáltalán szóba elegyedjenek a hitüket így is kifejező emberekkel. Azt a néhány embert, aki a faluból felmegy a templomba a jelenés alkalmával, csupán a kíváncsiság vezérli. Saját szemükkel akarnak meggyőződni arról, hogy mi az az esemény, ami annyira vonzza az embereket az ő falujukba. A saját hitükkel való szembenézés kényszerét úgy próbálják valamiképpen kiegyenlíteni, hogy emberségüket segítőszándékukkal igazolják. (Megetetik, és szállást kínálnak fel a zarándokoknak vallási hovatartozásra való tekintet nélkül).

Ekkor tehát valamiképpen átrendeződik a falu: a távol maradó emberek (falubeliek) otthonukból tekintenek a falut elözönlő idegenek felé. Tiltakozó magatartásukat az otthon üléssel, a ház udvaráról történő rosszalló megfigyeléssel fejezik ki. Ennek ellenére azonban egyik zarándokot sem ítélik el. Megértik fájdalmukat, bajaikat és jövetelük okát. Arról, ami „ott fenn” történik, tőlük szereznek tudomást. A falubelieket a falujukban lezajló esemény arra készteti, hogy szembenézzenek saját hitükkel, vallásos meggyőződésükkel.

A jelenés a térhasználat szempontjából is átrendezte a falut. Az első három jelenés után (ami a látnoknő családi otthonában zajlott, majd ennek udvarán) a falu temploma, ami egy kisebb dombon fekszik, a jelenés centrumává válik, s így a falu centrumává is. Amíg a jelenés színhelye a templom, a centrum szerepét a templom töltötte be. A jelenés színhelyének kiterjedésével a templomkert vette át ennek szerepét. A templomkert és a parókia udvara jelenti az emberek számára a jelenés lezajlásának területét és eképp is viszonyulnak hozzá. A templom mellett a látnoknő családi háza és annak udvara jelenti a másik központi helyet. Délelőtt a szentmise elkezdése előtt a legtöbb ember a látnoknő családi házához megy, hogy a Szűzanya által megszentelt vízből vegyen magának. A megszentelt kút csodájára még a későbbiekben rátérek.

A délelőtti események központi helye a látnoknő háza és udvara, a délutánié viszont a templom és udvara.

A házba azonban senki sem tud bemenni, ugyanis a látnoknőt a jelenés előtti órákban nem illik zavarni. Miután mindenki merített szentelt vizet, visszamennek a templomba. Ezt a rituális kis sétát is egyfajta zarándoklatnak lehet tekinteni, aminek már kialakított tere és ideje van.

A jelenés színhelyéül szolgáló tér megszervezése már azelőtt való nap elkezdődik: az atya által képviselt egyház egyfajta rituális keretet szab az eseménynek. A jelenésen több felekezet is képviselteti magát, római és a görög katolikusok. A meghívott misét celebráló papok a katolikus liturgia forgatókönyvébe illesztik a jelenést. Ez a rituálisba való beillesztés a jelenés legitimizálásának egyik módjaként hat.

A délelőtt egy reggeli misével kezdődik, amin már résztvesznek a zarándokok is. Ez a mise mintegy ráhangolja a hívőket a jelenésre. Ugyanekkor a papok tömeges gyóntatást végeznek, azért, hogy felkészítsék a hívőket a szentáldozásra és a Szűzanyával való találkozásra. A templomban összegyűlt tömeg imádkozik és énekel. A legtöbb embersorban áll, hogy megtekintse azt a képet, amit egy magyarországi művész festett meg a Szűzanyáról, úgy ahogy a látnoknő látomásában ez megjelenik. A kint várakozó embercsoport beszélget, vagy a templom utcájába felállított kegytárgyakat árusító asztalokat figyeli.



A templom kertjében várakozó emberek kisebb csoportokra oszlanak: egyesek áhítatosan a felállított 14 állomáshoz kötődő imákat és énekeket mondják el, mások a templomkertbe felállított Mária szoborhoz folyamodnak segítségül.

A jelenés előtti két órában a nagymise következik, amit felváltva a római és a görög katolikus papok koncelebrálnak. A mise természetesen magyar és román nyelven folyik. Megfigyeléseim szerint a liturgikus mozzanatok magyar nyelvűek, és csupán néhány helyen iktatódnak be román szövegek. Ugyanez az arány figyelhető meg a meghívott papok számának tekintetében is, ugyanis több a magyar pap, mint a román görög katolikus.

A szentmise lezajlása után a látnoknő vezetésével a hívők a rózsafüzért imádkozzák román és magyar nyelven. A hívők közül egyesek meghatódva felzokognak, vagy éppen sírni kezdenek.

A szakirodalom szerint a tömegbeli hajlamosságnak több oka is lehet: az egyének hiszteroid vagy schizoid alapszemélyiségének szuggesztibilitása, az Én-funkciók alacsony fejlettségi szintje, a misztikus-transzcendens világkép, továbbá külső társadalmi feltételek.3 Jelen esetben a tömeg azonosulhatott volna a falu azon embereinek csoportjával, akik a látomás ellen tiltakoznak, de mégis a látnoknő mellé álltak. A Rózsika köré gyűlt tömeg bizonyos élményeket él át. Az átélt élmények, események természetesen a látomásba vetett hit megszilárdulásához vezettek. A látnoknővel azonosuló tömeg hisztérikus megnyilvánulása ellenszenvet váltott ki azokból, akik nem vettek részt benne, és túlzásnak tekintették ezt a viselkedést.

Az udvarra kitett Mária-szobor ugyanolyan, mint a látnoknő szobájában felállított 70-75 cm magasságú szobor. Ez a szobor – és ezzel együtt a látomás is – sok közös vonást mutat más Mária-jelenés transzcendens lényével. Gondolok itt a medugorjei Mária jelenésre,4 ahol a Szűzanya szintén fénnyel körülfont alakban jelent meg fején tizenkét csillagos koronával. Ez a látomásbeli Madonna valójában a katolikus templomok Mária-szobrainak prototípusát alkotja újra. Ennek talán egyik oka, hogy vaksága előtt a látnoknő csak ilyen megjelenítésben látta a Szűzanyát és a szobája asztalán kialakított szent helyen is egy ilyen jellegű Mária szobor található.

A szimbolikus túlvilág megkreálása ebben az esetben is hasonlóságot mutat a többi ehhez hasonló jelenséggel, de kapcsolódhat a helyi kulturális hagyományokhoz is. Az élmények közvetlen elbeszélése, leírása mindig a hagyományos motívumok, toposzok ismeretében, a kultúra nyújtotta referenciakeret felhasználásával történik.5 A látomásbeli szobor a templombeli szobor hasonmása, amit a látnoknő megvakulása előtt látott és ez nem más, mint a lourdesi jelenésről készített sokszorosított szobor, amit a legtöbb katolikus erdélyi templom felállított a Szűzanya tisztelete jeléül.

A szőkefalvi jelenés külön érdekessége az, hogy a Szűzanyával való beszélgetés román nyelven történik. A gyóntató atya szerint azért román a jelenés szövege, mert ez az ország hivatalos nyelve.

A jelenések fontos résztvevője és szervezője György István szőkefalvi plébános, akiért a jelenések alatt a látnoknő külön imát mond románult:„Te rog, Maica Preacurata, nu-l lua de lánga mine, caci este un om asa de bun! (Kérlek, Szeplőtelen Szűzanya, ne vedd el mellőlem, mert olyan jó ember!)”.

Az egyre növekedő tömeg, a csodatevő kút arra engedett következtetni, hogy Szőkefalván búcsús hangulat kezd kialakulni. A legtöbb résztvevő messziről jött (Székelyföld, Mezőség, Partium, Magyarország, Olaszország, Németország). Szintén az esemény búcsús jellegére utal az a tény, hogy az ide elzarándokolt emberek lelkileg is felkészülnek a nagy eseményre, mintha valójában búcsúra jönnének, imádkozással és böjtöléssel. Egyesek számára a Szőkefalvára való eljövetele csodaszámba menő dolog. Mindenki remél valamit: csodát, gyógyulást, lelki nyugalmat.

A látomás időtartama nem több 20-25 percnél. A Szűzanya a látnoknő által üzen. Maga az üzenet minden egyes jelenéskor lényegében ugyanaz: imádkozni és böjtölni kell –erre szólít fel a Szűzanya. Az üzenethasonlóságot mutat a medugorjei jelenéssel, ahol a Szűzanya szintén imádságra és böjtölésre szólít fel.

A látnoknő nem esik eksztázisba a jelenés ideje alatt, de válaszait kissé teatrálisan fogalmazza meg. A jelenés végén a Miagyánkba kezd, majd ezt követi a rózsafüzéri tizedek elmondása. Az esemény Mária-énekkel zárul. A hívők mindegyike visszamegy a csoportjához és hazafele készül.

Míg az első nyilvános jelenés alkalmával, 1998. november 4-én kevesen (a dicsőszentmártoni középiskola tanulói) jöttek el, a június 17-i látomás látogatottsága a szőkefalvi plébániatemplomot és annak udvarát vette igénybe. 2001. július 17-én ötezer ember lepte el a falut. Azóta az ide elzarándokolt hívők száma nőttön-nő.




4. A falubeliek (résztvevők és távolmaradók) vélekedései



A jelenség köré kialakult vallási-társadalmi-gazdasági keret vizsgálatához a terepmunkám során megkérdezett helybéliek vélekedéseit használom fel. A társadalmi háló felvázolásához és a forgalomba kerülő történetek vizsgálatához a falu fiatal és idősebb korosztályával egyaránt elbeszélgettem. Az általam felvetett kérdések a következőkre irányultak: mi a véleményük a jelenésről, Rózsikáról és a jelenéshez kapcsolódó úgymond csodákról. A megkérdezett személyeket több szempont szerint választottam ki:



I. Korosztály szerint: - fiatal (25-30 év)

-középkorú (45-60 év)

II. Vallási felekezet szerint: - katolikus

-református

- unitárius

III. Iskolázottság szerint: - alapfokú végzettséggel rendelkező

- középfokú végzettséggel rendelkező (tanító)

- felsőfokú végzettséggel rendelkező (pap, tanár)



A fiatalok vélekedései megoszlanak és érdekes módon tagolódnak. A megkérdezett fiatalok egyöntetűen olyan válaszlehetőségeket foglalnak le, amely a beszélgetés menetében minduntalan a katolikus egyház, legfőképpen a papság kiváltságos helyzetének bírálatát hozta felszínre. A beszélgetés vonala elterelődött egy tágabb vallásos kontextus felé.

A katolikus fiatalok többsége tartózkodott, de mivel ismerték a helyi viszonyokat (a falu lakói közti viszonyok, a katolikus pap és hívei közti viszony), kételkedve ítélkeztek a jelenésről. Leginkább azt hangsúlyozták, hogy az ő vélekedésük jelentéktelen. Megpróbáltak „objektívek” lenni és „hivatalos” véleményt alkotni.

Valójában azt emelték ki, amit ilyen alkalomkor illik mondani: „Én nem mondom azt, hogy ilyen nincs, de azt sem merem állítani, hogy van…”; „ én katolikus vagyok, énnekem úgy tanították, én úgy tanultam, hogy Máriát tiszteljem.” A válaszok összevetéséből az tűnik ki, hogy e fiatalok nem igazán tudják elhinni a jelenés igaz voltát.



A középkorú katolikus személyek vélekedése nagyon érdekesen alakult. Az általam megkérdezett katolikus családban a feleség férjhez menetele után elhagyta református hitét és katolikus hitre tért át közel harminc éve: „Én nem tudom, nekem nem volt vallásom.” A beszélgetés során a jelenésről egyértelműen azt válaszolta, hogy hiszi. „Én … én hiszek benne, én hiszem ezt, ha, aki hiszi, azt mondják, jól teszi, s aki nem hiszi, annak sem lesz semmi baja, de én hiszem, mert én látom, milyen lelkiből beszél, s milyen…”. Erre rögtön érvelés következik, ami fenntartja a jelenés hitelességét. „Amióta ő imádkozik, Szőkefalvát jég nem verte még. Ő megmondta. Nézzük meg, azt mondta, hogy Szőkefalvát jég nem verte, Szőkefalván három éve nem volt jég.”

Az adatközlői mondandót az állítólagos csoda támasztja alá. Egyre nyilvánvalóbbá válik az a tény, hogy minden megkérdezett személy saját hitét mindig az idegenek, a mások hitével méri össze: ha azoknak akkora hitük van, akik olyan messziről eljönnek, akkor nekem is el kell hinnem, hisz itt lakom a közelében.

Az állítólagos csodák arra késztetik a falubelieket, hogy saját hitüket mérlegre tegyék, megvizsgálják, és következtetéseket vonjanak le. Hitükről való elmélkedésükben a szemfényvesztés bizonyítékai is felötlenek. A látomás ilyen tekintetben hitük megingásához vezet, hiszen egyrészt hinniük kellene, mert a Szűzanya maga mutatkozik meg számukra, másrészt viszont a racionalitás tényeivel próbálják hitük gyengeségét igazolni.

A diskurzus folyamán állandóan történik utalás a látnoknő nemzetiségére, így megvilágításba kerül a falu erről alkotott véleménye is. „Hát így s úgy, a cigánnénak hisznek, s nem tudom mi, de hallgass ide, azoknak akkora nehézség a fejükön, gondold el, minden nap idegenek jönnek még Magyarországról is, és mindenfelől jönnek”. Minden érvelését vagy a látnoknő vagy idegenek szájába adja: „ő azért mindenkinek azt mondta, hogy…”; „azt mondta nekem egy fiatalasszony, hogy…”; „megmondta Jenei Jancsika, a pap is…”; „mindenki a faluból mondja, hogy…” Ez azt bizonyítja, hogy nem meri felvállalni saját érveléseit. A mások, az idegenek, a messziről jöttek érvelései mindig meggyőzőbbek, mint a sajátunk. A szavahihetőség olyan kiválasztott emberek attributumát jelenti, mint a látnoknő vagy a pap.

Az anyagi háttér problematikája kérdésként vetődött fel sok ember számára. A látnoknő bűnének számítana, ha mindezt abból a meggondolásból tenné. A hitetlenkedők számára ez elég indok lehetne a látomás megcáfolására. A látnoknő családja nem tartozott a gazdag cigányok közé. Polgári foglalkozásúak lévén, életüket is így élték le. Ezt bizonyítja az a tény, hogy nem a falu periférikus részén laknak, hanem egy magyar és román nemzetiségiek által lakott utcában. A jelenések látszatra nem hoztak nagy változást a család anyagi helyzetében. Bizonyíték erre a még mindig vakolatlan szülői ház és a kis udvar.

Az egyház meggazdagodási szándéka szintén problémaként lebeg a történések felett. Néhány ember szerint ennek tudható be a jelenések sorozata. A perselyezést az egyház elhallgatja.

„Azt nem tudom, hát van, aki beszél, van, aki mond, még irigység is, mert azt mondják, na jól megy a katolikusoknak, könnyű nektek, mert jönnek, az idegenek s adnak. Ha valami kolostor lenne, érted? Ezt úgy vedd, hogy zarándokolnak ide. Ők perselyeznek, nem perselyeznek 1ooo vagy 5ooo lejt, hanem 5o—1ooooo lejt adnak, kinek jut, s akinek nem, annyit ad, amennyi jut, s akinek nem jut, nem ad semmit, de minden esetre látom, hogy olyan öregek és olyan nyomorékok kicsi kocsival jönnek.”

Közös vonást mutatnak vélekedésükben a megkérdezett személyek: a jelenés igaz voltát mindig megtörtént, átélt eseményekkel, csodákkal legitimizálták, és utóvégre saját életükről, családi gondjaikról, betegségeikről beszélnek. A velem folytatott dialógus során a személyek vallási és etnikai identitása hangsúlyozódik: minden személy azt próbálja hangsúlyozni, hogy ő mennyire vallásos, hívő ember, de az ő vallásossága nem torkollik fanatizmusba vagy túlzásba. Ezért érveiket és ellenérveiket egyaránt elmondják.

Szembetűnő a papi befolyás. „Az atya azt mondta, hogy az sem bűn, ha nem hiszed, és az sem bűn, ha hiszed.” Ezzel a kijelentéssel a pap mintegy megnyugtatja a falu minden katolikusát, akik személyes állásfoglalás hiányában ezt hozzák fel védelmükre.

A szőkefalvi jelenés az elit kultúra szintjén párhuzamba állítódik a többi kortárs vagy „történelmi” jelenséggel. A papok érveléseiben a medugorjei jelenés nagy fontossággal bír. Ez az a jelenés, amely a közelmúltban zajlott le és nagyon sok hasonlóságot mutat a szőkefalvival. Ez viszont csak nagyon leegyszerűsödve más jelenések tükrében él tovább a népi kultúra szintjén: „ugyanúgy jelent meg a Szűzanya Lourdes-ban és Fatimában is, és az már el van ismerve az egyháztól, akkor ez mért ne lenne elismerve, mért ne lenne igaz?” A többi Mária-jelenést tehát a hitelesség érdekében említik a falubeliek. A beszélgetés vezérfonala a személy családi helyzetére, problémáira, betegségére tevődik.

Szintén a papi befolyást észleltem a jelenés értelmezését illetően: „a Szűzanya a román-magyar megbékülést akarja mindenképpen, ezért beszél románul egy magyar vak cigányasszonynak”. Megjegyzendő, hogy az utóbbi öt évben Szőkefalván nem volt nagyobb román-magyar összeütközés.

Egy református asszonnyal való beszélgetés elején, rögtön vita merült fel közte és református férje közt. „Ferenc nem ért velem egyet. Én nem tudom, akkor jelenik meg, amikor ő akarja?! Vagy érdemes arra, hogy megmondja? ”A fatimai jelenést ezúttal nem a szőkefalvi jelenés védelmére, hanem ellenére hozzák fel: „ A pásztorgyerekeknek, de köd alakjában, és nem beszéltek Vele. ”A férje válasza: „De beszéltek vele, Mária mondott nekik!

Ennél érdekesebben alakul a látnoknő előéletéről szóló téma:

A feleség: Kurva volt?

A gyűjtő: A nő?

A férj: Te, én nem tudom.

A feleség: Az volt, az volt!

A gyűjtő: Mert?

A feleség: Mert az első ura azért hagyta ott!

A férj: Az első ura azért hagyta ott, mert nem lett gyereke.

A feleség: Mert nem lett gyereke, és ő is már mindenkivel összeállt

A gyűjtő: Mindenkivel összeállt?

A férj: Lett gyereke, s nyomorék.

A feleség: Élt egy mással!

A gyűjtő: Élt egy mással?

A feleség: De általában mindig ezek térnek annyira meg, tudod, akik így paráználkodtak.

A gyűjtő: Házassága ideje alatt élt egy mással?

A feleség: Élt!

A férj: Azt nem tudom, te sem tudod bizonyítani, mert nem láttad, csak hallottad!

A feleség: Csak hallottam.

A férj: Én nem láttam.

A feleség: Örökké fényes volt, úgy ki volt festve mindig, olyan elegánsan járt.

A gyűjtő: A férjétől voltak a gyerekek?

A feleség: A férjétől, de volt még úgy, hogy…

A férj: Nem tudod, Jolánka!

A feleség: Azt mondták, hogy terhes, a szülészeten mondták, ott mondták.

A gyűjtő: A férjétől vagy nem?

A feleség: Hát volt ennek az Andinak fia!

A férj: Meg voltak esküdve!

A gyűjtő: Ez a másik férfi?

A férj: Persze, az első cigány, akivel kivettek a menházból egy gyereket.



Figyelemre méltó ez a párbeszéd abból a szempontból is, hogy amit elhallgatnak belőle, vagy eltitkolnak egymástól, szégyenfoltot jelent a látnoknő előéletében. A feleség elmondana mindent, de férje - talán a szégyen miatt - több mindent elhallgat, így akarja védeni Rózsikát a pletykáktól. Más református személyek vélekedései így hangzanak:



„Nem lehet egy hús-vér embernek isteni ereje”

„Mindig ugyanazokat mondja!”

„Színészkedik!”

„Kész üzlet, egy csomó pénz…”

„Vajon valaki vétkezne ennyire?!”

„Miért mindig szombaton délután 5 óra 20 perckor?” (Azóta vasárnap is.)



A református egyének a fenti megjegyzéseikből ítélkezve a jelenéseket csalásnak tekintik. Ez valószínűleg azért történt, mert ismerték a látnoknőt gyerekkorától fogva és nem tudják elhinni, hogy ennyire megváltozott. A csalást viszont nagy véteknek tekintik. A szubjektív vélekedések mellett egyetlen személy fejti ki, hogy mindent egy lelki támasz szükségszerűsége indított el. Elveti az anyagi háttér lehetséges szempontját, és mindent a betegség, a család okozta lelki problémák feloldása érdekében könyvel el.



A falu értelmiségi rétegéből a tanítót, a református, unitárius lelkészeket kértem fel véleménynyilvánításra. A falu egyik tanítónőjét a nagy tömeg látványa hitbéli ingadozásaira ébresztette rá:„Aztán telt az idő, és láttam, hogy mi ember – itt a mi utcánkon – végigmegy, nem számítva, hogy időt tölt, pénzt költ. Én így magamban elgondolkoztam: Te Jóisten, ezek az emberek nem erőszakkal vannak hozva. Olyan erős a hitük?! A tanítónő asszonyi sorsként szemléli Rózsika előéletét, amire a betegségére való utalás által racionális keretet próbál nyújtani: „Akit annyira megviselt a sors, lehet, hogy belekapaszkodik, lehet, hogy abban leli örömét. Vagy lehet, hogy szegénynek csak egy rögeszme, egy látomás, hogy valamibe ő is belekapaszkodjon. Egyik napról a másikra megvakulsz, nagy dolog. ”

A látomás hitelességének bizonyítására a látnoknő beszédstílusát emlegeti, aki annak ellenére, hogy iskoláit román tagozaton végezte, szépen és tisztán beszél magyarul. A románnyelvűség, a jelentéktelenebb dolgok iránti érdeklődés olyan ellenérvek, amelyekre nem lehet ésszerű magyarázatot adni: „Nagyon meg voltam botránkozva, hogy – Istenem, bocsáss meg – románul beszél. Hogyha ő magyar, és a Szűzanyával tényleg beszél, miért kell románul beszéljen? Jó, hogy mindenkinek a Szűzanyája az a Szűzanyája, és ő katolikus, és Szűzmária a magyarok Nagyasszonya, akkor miért románul csevegünk? ”– a kérdést felelet nélkül hagyja. Ugyanúgy a következőt is:„Mindig négy hónaponként jelenik meg.”; „Az első jelenéskor azt kérdezte a Szűzanyától, hogy milyen ruhában jelenjen meg a következő jelenéskor. Hát de a ruha mit tesz? Ha én most kékbe öltözöm fehér lepellel, vagy feketébe, ahogy szoktam járni?”

Mondataiból és megjegyzéseiből arra a következtetésre jutottam, hogy a többi adatközlőhöz hasonlóan, etnikai identitását és vallási hovatartozását juttatta érvényre, beleszőve egyéni életét, családi gondjait: „Mikor a fiam katona volt, sokat imádkoztam a Szűzanyához.”

A falu unitárius lelkésze tudományos magyarázkodással hozakodott elő, bibliai példával és irodalmi művel támasztotta alá vélekedését, a Saulból Pállá változás bibliai példájával. A vallási tolerancia nevében születnek az olyan válaszok, mint: „Magának az egész jelenésnek annyi előnye van, magyarok, románok, talán németek, mindenféle nemzetiségűek, mindenféle vallásúak, természetesen elsősorban a katolikusok, de ortodoxok, görög-katolikusok összeülnek, találkoznak, énekelnek. Ez jó. Pozitív dolog. Ha valaki kérdezi, mindig ezt szokta mondani.”

Ez a fajta tolerancia a református pap esetében nem érvényesül, aki – meg sem várva kérdéseimet – rögtöni tiltakozásba kezd a jelenés ellen. Szintén ő veti fel a jelenés időpontjának jogos kérdését: „Miért mindig szombat délután 5 óra 20 perckor, amikor az emberek pihennek?” Szerinte minden pénzszerzés céljából történik, és ő is a medugorjei jelenést használja fel érvelései alátámasztására, hisz a Szűzanya megjósolta a békét, de a háború mégis bekövetkezett.



5. Csodák



Jádi Ferenc–Tüskés Gábor az induktornak és az elsődleges gondolkodási folyamatok szintjén funkcionáló tömegnek az erőteljes szimbiotikus összefonódásával magyarázza a véletlenszerű vagy látszólag okszerű csodás gyógyulásokat. Mindez a szimbolikus interpretáció révén valósul meg, amely az átélő részéről nagyon meggyőző lehet6.

A látnoknőt naponta keresik emberek, akik problémáikra, betegségeikre remélnek megoldást. A látnoknő imádkozást és rendszeres böjtöt ír elő mindenkinek. Az állítólagos csodákról tanúságtételek születtek, mert a csodát megtapasztalt emberek kötelességüknek tartották leírni, felmutatni, „és felelősséget vállalni” hitelességükért. A legtöbb leírt vagy átélt csoda hallomás útján leegyszerűsödött, esetleg kibővült olyan elemekkel, amelyek újabb adalékok a csoda ésszerű magyarázata érdekében.



A Mária-jelenéssel kapcsolatos csodákat a következőképpen osztályoztam:



1. A kútbeli vízzel kapcsolatos csodák

2.Természeti jelenséggel kapcsolatos csodák



A kútbeli víz mindig katarktikus erővel rendelkezik, a gonosztól, rossztól, betegségtől tisztít meg. A látnoknő udvarában levő kút vizét a Szűzanya megszentelte, ezért zarándokok százai visznek onnan vizet. A csodás kút motívuma évtizedes hagyományra tekint vissza, és ez visszhangzik a szőkefalvi kút csodavízéről szóló történetekben. A csodás erejű gyógyító víz szerepe nem új keletű. A jezsuiták a 18. századi missziók alkalmával Máriavizet szenteltek, amely a néphit és a korabeli évkönyvek tanúsága szerint meggyógyította a különböző betegségeket. A kút vizének gyógyító ereje mindig a jelenés hitelességét hivatott alátámasztani, ezért tolmácsolódik a transzcendens lény tettei közé.7

A természeti jelenségekkel kapcsolatos csodák gyakoribbak. A legtöbben a jégverésről tanúskodnak: „Amióta megjelent ez neki, jár a templomba, higgyem, ne higgyem, de azótától fogva a falu meg van védve a jégtől, termés is volt. A környező falvakban volt jég: Dicsőben, Gálfalván, Bogácson. Elverte a jég Botorkát, Borzást, Ádámost, Királyfalvát, Sövényfalvát. ”

Más, úgymond „természeti csodának” tudhatók be a következő jelenségek is: nap vibrálása, kereszt alakú felhő, ostyában kirajzolódó kereszt, szivárvány. Ezek a jelenségek sok hasonlóságot mutatnak más Mária-jelenések csodáival, és a hívőket hitük megerősítésében segíti elő.





6. Következtetések



Megállapítható, hogy a szőkefalvi Mária-jelenés beilleszkedik abba a hagyományos referenciakeretbe, amit a falu nyújt neki.

A látomások fő funkciója, a változtatni akarás, a jelenlegi esetben is érvényes. A szeretetre, békére, bűnbánatra és az Istennel való kapcsolatteremtésre való felhívás mindenképp transzcendens eredetű, viszont ennek tolmácsolása csakis egy adott kultúra hagyományos kereteibe illeszkedhet bele.

Marian Rózsika reprezentatív egyéniséggé vált: életét betegségében megtört és oltalmát Istenben kereső asszonyi sorsként kezelik és szemlélik a zarándokok. Az ő szemükben a szent asszony prototípusát képviseli, de a falubeliekből hiányzik az iránta tanúsított tisztelet, az előéletére vonatkozó megbocsátás. Látnoknői ténykedése egyben egy szószolói szerepkör felvállalását is jelenti.

A papság, mint hivatalos intézmény képviselője, támogatja az egyéni látomás nyilvánossá válását, liturgikus és hivatalos keretet biztosítva a személyes látomáshoz. Nemcsak teret, hanem értelmezési kontextust is megalkot. Szerinte a jelenés a nyugati és keleti egyház megbékélésének szükségességére figyelmeztet. Mivel a jelenés egy multikulturális régióban zajlik, az értelmezés politikai színezetet is kap.

A növekvő, jelenésről jelenésre sokasodó számú résztvevők egyrészt transzcendens iránti érzékenységét elégítik ki, másrészt pedig egy krizíshelyzetbe jutó társadalom utolsó menedékeként értelmezem az esemény széles körű elterjedését.



Adatközlők:



Jenei István 1923, cipész, katolikus

Jenei Margit 1939, háziasszony, katolikus

Lőrinczi Ferenc 1943, cipész, református

Lőrinczi Annamária 1970, háziasszony,unitárius

Czirmai Levente 1967, mérnök,református

Czirmai Erzsébet 1945, nyugdíjas, református

Lőrinczi Panni, 1947, háziasszony, katolikus

Lőrinczi István,1972, mérnök, katolikus

Lőrinczi Rozália,1975, vónő,unitárius

Bacsó Magdolna,1953, tanítónő, katolikus



Szakirodalom



GAGYI József:

1998. Jelek égen és földön. Hiedelem és helyi társadalom a Székelyföldön. KAM Füzetek.

GRYNAEUS Tamás:

1991. „Látomások”-túlvilági élmények a mai magyar szájhagyományban.In: Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Boldogasszony ága. Tanulmányok a népi vallásooság köréből.Budapest.

JÁDI Ferenc-TÜSKÉS Gábor:

1986. A népi vallásosság pszichopatológiája.(Egy hasznosi parasztasszony látomásai.)In: Tüskés Gábor (szerk.):

„ Mert ezt Iste hagyta…”Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Budapest. 516—562.

LIMBACHER Gábor:

1993. Mária – kápolnák és az öltöztetős Mária – szobrok kultusza Nógrádban. Néprajzi Értesítő. LXXV. 181 – 205.

1995. Gyógyítóasszony Nógrádban a XX. Század végén. Ethnographia CVI. 2. 787 – 829.

LOVÁSZ Irén:

1998.Az elme hallja, nem a fül. Egy asszony látomásainak antropológiai megközelítése. In: Pócs Éva (szerk.):Eksztázis, álom, látomás. Tanulmányok a transzcendensről. I. Budapest—Pécs, 156—173.

MANGA János:

1962. A hasznosi tömegpszichozis. Ethnographia LXXIII. 353 - 388.

PÓCS Éva:

1998 Transz és látomás Európa népi kulturáiban. In: uő. (szerk.): Eksztázis, álom, látomás. Tanulmányok a transzcendensről. I.

Budapest—Pécs, 15—56.

VARGA E. Árpád:

1998 Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. I–III. Pro-Print Könyvkiadó. Budapest–Csíkszereda. I.

VARGA Zsuzsa:

1974. Népi funkciójú képek és szobrok kutatásáról. Ethnographia LXXXV. 454 – 465.


SZŰZANYA ÁLTAL SZŐKEFALVÁN KÖZÖLT 5. TITOK FELTÁRÁSA




Dicsértessék a Jézus Krisztus!

A Szűzanya az elmúlt napokban Szőkefalván - kiválasztott leányának, Márián Rózsikának - engedélyezte a korábban közölt 5. titok feltárását, nyilvánosságra hozatalát.


A titok szövege a következő:



"Eljön az idő, amikor az Egyház mérlegre kerül. Eljön az idő, amikor a papok tévelyegni fognak. Megölelik azt az utat, amelyik vesztükbe vezet. Amikor úgy látszik, hogy minden összeomlik, akkor fog győzni az Egyház, mert jönni fog egy Péter nevű pápa, aki a győzelem útjára vezeti az Egyházat."


Kedves Testvérünk! Isten kegyelméből megismerhettük a jövőt. Felelősség tölt el bennünket azért, hogy a Szűzanya által mondott nehézség, megpróbáltatás csökkenjen, vagy ha lehet meg is változzon (lásd Ninive esete). Ezért ha tudomást szereztél erről a titokról, az Egyházért, a papokért, a szerzetesekért minden nap imádkozz el egy "Hiszekegy..." és egy "Most segíts meg Mária..." imádságot. Imáidat köszönjük.







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!